A projekt megvalósítási helyszínei, a Kaffka Margit utcai játszótér és a Petőfi lakótelepen elhelyezkedő fejlesztési terület jelenleg is közterületi funkciót betöltő önkormányzati tulajdonban és fenntartásban működő közterületek. A fejlesztés indokolt, mivel a közterületek állapota leromlott. A funkciók az évek során kis fejlesztések által alakultak ki. A közterületek kisléptékű önkormányzati fejlesztésekből jöttek létre az 1970-es évektől kezdődően. A fejlesztés helyszínei eredendően is közterületi funkcióval kerültek kialakításra, ám az Önkormányzatnak ez idáig nem volt módja átfogó fejlesztést végrehajtani a területen. A TOP CLLD program keretén belül lehetőség nyílik egy olyan komplex fejlesztést végrehajtani, mely fejlesztés által a közterületek funkciójukhoz méltó állapotba kerülhetnek. A projekt előkészítettsége: A projekthez szükséges kiviteli tervek rendelkezésre állnak, a pályázat benyújtását követően feltételes közbeszerzés lefolytatására kerül sor, hogy a pályázat pozitív elbírálása esetén a kivitelezés rövid időn belül megkezdhető egyen. Tulajdonjogok rendezettek a fejlesztési területeken, közműegyeztetések lezajlottak a tervezés folyamán. A projekt által érintett célcsoport(ok): A projekt által érintett célcsoport a településrészek, azaz a Petőfi lakótelep és a Kossuthváros lakossága. Megvalósítandó tevékenységek: A projekt keretében a Kaffka Margit utcai játszótéren és a Petőfi lakótelepen a jelenlegi rekreációs és szabadtéri funkciók korszerűsítése, bővítése és a környezeti állapot helyreállítása fog megtörténni. A pályázat mellékleteként csatolt Pagony Táj- és Kertépítész Iroda által elkészített kiviteli tervek műszaki leírásából és a csatolt tervlapokból megismerhetőek a fejlesztés elemei. A projekt megvalósítási helyszínein a területek rekreációs fejlesztése, valamint zöld infrastruktúra rekonstrukciója fog megvalósulni. A projekt rekreációs tevékenységeinek fejlesztései közé tartoznak a burkolat- és térburkolat építés, zenepavilon és lelátó kialakítása, futballpálya kialakítása, multifunkcionális sportpálya kialakítása, steet workout pálya kialakítása, ivókutak utca és térburkolatok kialakítása. A projekt zöld infrastruktúra rekonstrukciós projektelemei közé a tartoznak a növénytelepítések, növényállapot javításokat szolgáló beavatkozások, termőtalaj csere, beteg fák eltávolítása, öntözési vízvételezési lehetőségek kialakítása. A projekt építési engedélyi köteles tevékenységet nem tartalmaz, az erről szóló igazolás a pályázati dokumentáció részét képzi. A projekt keretén belül megvalósításra kerülő további tevékenységek: kötelező nyilvánosság, projektmenedzsment, a projekt terhére ezen költségeket nem kerülnek elszámolásra. A választható önállóan nem támogatható tevékenységek közül megvalósuló tevékenységek: közbeszerzés, projekt-előkészítés (kiviteli tervek elkészítése) valósul meg, melyekre a pályázó a projekt keretében nem igényel a támogatást. A pályázó a választható önállóan nem támogatható tevékenységek közül közbiztonságot és közösségi funkciókat támogató eszközbeszerzést is megvalósít mely az építés keretén belül kerül megvalósításra. A projekt keretében megvalósuló fő projektelemek a Petőfi lakótelepen: A jelenlegi játszótéri elemek részben megmaradnak, részben áthelyezésre kerülnek. Új és meglévő sétaútvonalak kerülnek kialakításra és felújításra, ezek mentén utcabútorok (padok, asztalok) kerülnek elhelyezésre, megújul a játszótér. A területen kialakításra kerülő elemek a kötélpiramis, körsétány, street workout pálya, korszerű öntött gumi burkolatú multifunkcionális sportpálya és egy pihenő rét. Továbbá elhelyezésre kerülnek kerékpártárolók, szemétgyűjtők, ivókút, napelemes közvilágítás. A projekt keretében megvalósuló fő projektelemek a Kaffka Margit utcai játszótéren: A parkban álló zenepavilon és lelátó kialakítása, meglévő játszótér bővítése, gyermek „motoros” pálya építése, fakivágás és ápolási munkák, burkolatépítés, termőréteg kialakítása, növényültetés, meglévő sport funkció fejlesztése (futballpálya). Közterületi berendezési tárgyak kerülnek kialakításra: kerékpártároló, szemétgyűjtő, padok, asztalok, ivókút, játszótéri elemek, napelemes közvilágítás. Műszaki, szakmai eredmények és azok fenntartása (amennyiben releváns): A tervezés során a kiviteli tervekben bemutatott növénylistában szerepelő növények a helyi klíma adottságot tolerálják, őshonos, tájazonos növények. [(Quercus robur (kocsányos tölgy), Populus nigra ’Italica’ (oszlopos (jegenye)nyár), Crataegus monogyna (egybibés galagonya), Achillea millefolium (közönséges cickafark), Achillea filipendulina (jószagú cickafark), Salvia nemorosa (ligeti zsálya), Stipa tenuissima (csinos árvalányhaj)]. A burkolatok, szegélyek, utcabútorok úgy kerülnek kialakításra, hogy kerekesszékkel is könnyen megközelíthetőek, használhatóak legyenek. A projekt keretében nem valósul meg kamerarendszer kialakítás. A projekt keretében altalaji csapok kerülnek telepítésre, mely vízvételi lehetőséget teremt a közterületeken locsolás