„A jászapáti fiatalok helyben maradásának megtartása” című pályázat alapvető célja, hogy a településen letelepülni szándékozó fiatalok képessé tétele arra, hogy az életlehetőségekkel tudjanak élni, és helyben Jászapáti városában egzisztenciát, családot tudjon alapítani. Projekt fizikai megkezdésének tervezett időpontja: 2017. december 1. Megvalósítás záró időpontja: 40 hónap 2021. március 31. A választható 6 tevékenységek közül 4-et választott Jászapáti Város Önkormányzata, melyek a következők: 1. Önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanok felújítása- átalakítása, felszerelése önálló lakhatás céljából, a projektben résztvevő, a célcsoportba tartozó fiatal egyének, illetve párok, családok számára Ezen tevékenység kapcsán az önkormányzat 7 saját tulajdonban lévő lakatlan ingatlant újít fel a felhívásban szerepelt követelmények szerint, ezáltal a fiatalok lakhatási körülményei javulnak, kedvezményes, önálló lakhatási lehetőséget biztosít. 2. A második tevékenység a fiatalok életpálya tervezését segítő szolgáltatások keretén belül a következő programokat valósítjuk meg a célcsoporttagok számára: • Karrier- és életpálya tanácsadás • Önismereti tréning, Konfliktuskezelési és kommunikációs tréning • Életvezetési kompetenciák, készségek fejlesztése, önéletrajz írása • Vállalkozói fórum megszervezése a célcsoport közreműködésével • Középiskolások felkészítése a vállalkozói életre • Vállalkozásfejlesztési pályázati lehetőségekről tájékoztatás 3. A célcsoport bevonásával, a támogatási kérelemben benyújtott fejlesztési koncepción alapuló helyi lehetőségeket, értékeket, adottságokat feltáró, erre épülő gazdasági együttműködéseket generáló tevékenységek szervezése • Vállalkozói fórum megszervezése a célcsoport közreműködésével • Középiskolások felkészítése a vállalkozói életre • Vállalkozás indításával, működtetésével kapcsolatos fórum • Vállalkozásfejlesztési pályázati lehetőségekről tájékoztatás • Vállalkozói fórum 4. A 3. pont alapján a helyi gazdaságba való bekapcsolódást lehetővé tevő ismeretátadás / helyi ösztönző rendszer kialakítása és nyújtása célcsoport számára (legfeljebb a projekt lezárásáig • Helyi kézműves hagyományok és tevékenységek feltérképezése, tanulmány készítése és fórum • Települési Fiatalok Ösztönző Programja középiskolai tanulók, fiatalok, főiskolai hallgatók részére: 6 fő részesülhet támogatásban 24 hónapon át • Települési szakemberek ösztönző programja: 10 fő részesülhet támogatásban 24 hónapon át • Felsőfokú végzettséggel rendelkező fiatalok ösztönző program: 6 fő részesülhet támogatásban 24 hónapon át A motivációs rendszerek a szakemberek helyben tartását illetve folyamatos biztosítását célzó, új, humán erőforrás gazdálkodási eszköz a településen. A fenti célok teljesülésével a fiatalok lakhatási körülményei javulnak az önálló lakhatási lehetőségek biztosítása által. A helyi lehetőségekre épülő, (ön)foglalkoztatást célzó programok is megvalósulnak., ami szintén hozzájárul a jászapáti fiatalok helybentartásához. Helyi sajátosságokhoz, adottságokhoz, igényekhez illeszkedő, egyedi ösztönző program révén további segítséget ad a településen maradni szándékozó fiatalok részére. A pályázat indikátorai: ? Lakhatási támogatásban részesített fiatalok: 8 fő ? Életpálya tervezést segítő helyi szolgáltatások nyújtásába, munkaszerzési ismeretek bővítésben részt vett fiatalok 45 fő ? Ismeretátadásban, ösztönzőben részesített fiatalok száma: 22 fő ? Célcsoport foglalkoztatását és társadalmi aktivitását elősegítő, a helyi lehetőségeken alapuló, a fiatalok munkaerő-piaci elhelyezkedését segítő ifjúsági cselekvési program elkészítése ? Célcsoportba tartozó, bevont fiatalok összesen 250 fő ? A 25 év alatti bevont fiatalok száma: 35 fő